csütörtök, július 17, 2008
Új vinyó
Úgy tűnt, bedöglött a régi Samsung vinyóm (adott már ilyen jeleket az utóbbi napokban, meg aztán, lassan 8 éves lesz, ha jól emlékszem, első év vége felé vettem az akkori új gépet), hát felkerekedtem 6 után, hogy végre vegyek egyet, a neten megnéztem, olcsónak tűnt, de sajnos egyetlen számtech üzlet sem volt nyitva, kénytelen voltam elmenni a mallba. Az egyik nagy üzletben, csak GTA4-ező srácok meg külső vinyók voltak (már azokból a dolgokból, ami érdekelt éppen :)), a másikban volt, kicsit drágábban, de nagyon elkapott a vinyó vehetnék, úgyhogy megvettem egy ultra ata-s (az én gépemben még nincs s-ata és már nem is lesz :)) seagate barracudat, 160 gigásat. Ha ez is kitart annyit, mint a régi, az jó lesz, 5 év garanciát vállaltak rá, mondjuk a gépben levő másik vinyó mellé tettem pont, remélem nem sütik meg egymást, szellőzés nuku a házamban, igaz, az is lassan 5 éves lesz, akkor még nem volt divat. Persze nem valószínű, hogy a többi komponens kibírja azt az időt. Bár lehet, hogy várok még 25 évet, és egy ilyen 10 petaflopos szuperszámítógép asztali verziójára váltok legközelebb. :) Egyébként ahhoz képest, hogy bedöglöttnek könyveltem el, néhol 25 megával tudtam átmásolni az adatokat a régiről az új vinyóra, szóval lehet kicsit elsiettem a dolgot. :)
szerda, július 16, 2008
Maki
Itt nincs maki és nem is lesz, soha. Maki.
Ezt a J.K. Rowling beszédet azért talán érdemes elolvasni. A végén még oda jutok, hogy csak elolvasok egy heripottert, bármennyire is elborzaszt az óvodás mágia gondolata, az eddig gyűjtött kettes számú pozitív bizonyíték, hogy a kedves írónő gazdagabb mint az angol királynő (meg az egész femili).
Maki.

hétfő, július 07, 2008
Ömlesztve
Amikor levittem a szemetet, pont ott voltak a szemeteskocsit terelgetők, meg egyébb szemetes dolgokat intézők, az egyik pasas szó nélkül intett, hogy hova dobjam a hozadékot. Kicsit elgondolkodtam a felelősségtudatos munkavégzésen, bár azt hiszem, alapvetően rosszul közelítem meg a kérdést (már ami a módszert illeti, de sajnos nagyon beleszoktam ebbe a módszerbe).
Aki arra kíváncsi, hogy mennyi az összege annak a játéknak, amit az emberek meg a politikusok játszanak, menjen Tusványosra. Aki meg arra, hogy mi az optimális nyerő stratégia, az menjen az első nyári vándoregyetemre.
Aki azt szeretné tudni, mi a játékelmélet, az felvételizzen matematikusnak (esetleg informatikusnak).
Aki szeretne látni pár szép képet, az megnézheti Blue fotóit.
Valaki feltöltötte a mannára a filmtett táboros filmeket, az enyém is felkerült, elég fájdalmas volt újranézni. Szerencsére azóta minden filmes gondolatom elhamvadt és szombat este még a Hancock című filmet is élveztem a Repcsiben.
Az ehónapra (nem) tervezett egyetlen posztot olvashatták, see you next monsssss.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)