A mai napokban jó sok blogot olvastam, kommenteltem is, talán többet mint kellene, mint szokásom. Látom, mennyi mindenkinek van és mennyi okosat írnak és összehasonlítom az enyémmel, ami kicsi is, buta is, mostmár még csúf is, meg azt sem tudom már nagyon rég, hogy miért csinálom és már szégyellem is leírni, hogy abba akarom hagyni, meg úgyis tudom, hogyha meglátok egy repülőszerencsétlenséget a Hányinger utcán, akkor úgyis jön majd egyből, hogy megosszam a nagy felfedezésemet a világgal, aztán majd egy hétig úgy érzem, hogy a hallottak nagymamáinak a gondolatvilágát kellett volna elemezni inkább, mint a szétszóródott kólásüvegeken röhögni, egyszóval UTÁLOM A BLOGOLÁST. Talán függő vagyok és nem tudom abba hagyni, próbáltam már, kétszer is, de egyik sem ment, persze, egész életemben próbálkozhatok. Hálistennek, annyira nem is káros az egészségemre, bár ki tudja előre látni az ilyeneket. Nyüszögök itt, értelmetlenül és ez nem tetszik, semmilyen szinten. Néha még úgy érzem, jó megörökíteni egyes dolgokat, de azt hiszem, az akinek megörökítem, már nem fogja tudni értékelni.
Azt akarom mondani, hogy pillanatnyi szünet következik, persze lehet, hogy nem, de úgy érzem, szükségem lenne most egy kis átgondolásra ami a blogolást illeti. Persze lehet, hogy holnap már írok a Fable-ről, amit már napok óta befejeztem, de még ki akarom benne próbálni a nősülést és csak azután írni róla, meg az is lehet, hogy írok a filmekről amiket láttam az utóbbi időben, könnyed téma ez, de mégiscsak az én véleményem van benne és az most nem kell. Egyébként meg azt hiszem, találtam egy jó módszert, amivel kiolthatom az írás kényszeremet, de nem árulom el. Igazából nem írás kényszerem van amúgy sem, más van, amit mindenki ismer, de senki nem beszél róla, vagy valami ilyesmi. Szereplés kényszer, azt hiszem, puff leírtam.
A szüleim próbálkoztak gyerek koromban minél tágabb lehetőségeket kipróbáltatni velem, ezért egyszer elvittek egy igencsak ifjú színész válogatóra is. Emlékszem, a művelődési ház egyik kicsi, sárga termében volt, egy sárga, zöld mintás, nagyon poros szőnyeg volt és volt pár gyermek is, a tesóm is ott volt. Az volt a feladatunk, hogy játsszuk el, hogy veszünk fel egy sünit a földről és én elintéztem annyival, hogy eljátszodtam, amint lepisilem és utána mivel a süni tiszta állat, ettől megadta magát és én könnyen fel tudtam venni. Mondanom sem kell, nem nyertem felvételt, azt is kétlem, ha egyáltalán megértették a játékomat, utána el kellett magyaráznom a szüleimnek, mi történt és én a történetre már tőlük emlékszem, a szobára viszont magamtól, bár lehet, hogy valami más történetből emeltem át az emléket. Azt hiszem, valahol olvashattam, hogy a rókák is hasonló módszert alkalmaznak, de lehet, hogy keverem a dolgokat. De ez így szép történet, legalábbis nekem tetszik, a morál viszont az, hogy nem tudok szerepelni és a blog egy szereplés, nekem az egyenes, logikus dolgok tetszenek és az nem túl könnyen értékelhető, még én sem értékelem igazán, csicsásakat és bonyolultakat szeretek írni. De most egy ideig nem, remélem.
És remélem az olaszok nyernek.
3 megjegyzés:
élvezem, hogy ilyen szkizofrén vagy. élvezem ezt a love/hate önmarcangolást. tényleg jó, na. :D
Egyetertek, nem puha, ahogy allandoan a blogolas haszontalansagan filozol, amit bizonyos mertekig osztok (ugye cirka 6 eve blogoltam utoljara, azota is tervezem a restartot, de pont emiatt, no meg az idohiany miatt nem nagyon birom magam raszanni), kevesen olvassuk, semmi igazan gyakorlati (terapias, komolyabb exkibicionizmist kielegito vagy massziv kronikas - amik miatt gondolom a legtobben blogolnak) haszna nincs, es magadtol igy gyakran rabolsz el napi fel orakat, vagy meg tobbet viszonylag haszontalanul, amit masra is felhasznalhatnal. Ugyanakkor sokunkban megis megvan ez a publikus naploirasi kenyszer, enyhe exhibicionizmus, es azert partucatra biztosan rug az a barati korod, akik hozzank hasonloan husegesen olvassak a bejegyzeseidet (sot, ezeket a gondolatokat akkor nem is kell minden privat levelben mindenkinek megirnod, amivel idot sporolsz). Sz'al azert nem is rossz es teljesen haszontalan dolog blogolni, es ez meg egyike a legkevesbe karos fuggosegeknek. :) Sz'al, ha ugy erzed, szunetet tartanal, szerintem belefer, csak tovabbra is azt tanacsolom (mint a korabbi megallasoknal is), hogy azert ne egesd fel a hidakat es ne torold az archivumot, nagyon nagy "butasagokat" nem irtal, amit ne vallalhatnal, meg amugy is kiment mar az anyag a vadonba visszavonhatatlanul, es megis jobb lesz majd egy hosszu folyamatot folytatni, ha ismet felveszed a szalat, mint megint a nullarol kezdeni - ez persze csak az en privat filozofiam, meg azt sem zarom ki, hogy egyszer a Plastikwire folytatva lesz.
Hát le nem törlöm a blogot, de most egy kis szünet következik, talán rajzolgatok majd.
Megjegyzés küldése