filmek

Ebben a hónapban sikerült egy kicsit több filmet megnézni, de megint nem írtam meg a véleményem időben, ezért most rövidebb lesz ez, mint szeretném, de hát ez van.

The Lighthouse (2019): Az első három filmet egymás után néztem egy délután. Horrorra vágytam, hát megkaptam. :) Ebben a filmben az tetszett, hogy elég jól egyensúlyoz azon a mezsgyén, hogy talán az egész csak hallucináció, az elején minden úgy indul, hogy normális hely ez a világítótorony, ahol rendesen váltják egymást a fény őrei. Aztán persze elcsúszik egy kicsit a dolog, de elég jól van adagolva az egész. Annyira egyébként nem ijesztegetős cucc, valószínűleg ez volt a cél, inkább maradjon az egész a valóság talaján. Ami még tetszett, hogy azzal, hogy kiderül az, hogy az emberek nem azok akiknek mondják magukat, mintha új szereplők is bejönnének a képbe. Jó cucc.

Deep Red (1975): Ez jó kis régi cucc, amikor még nem volt igazán fontos a gyilkolás minél életszerűbb ábrázolása, inkább egy kis fejtörő a film, a díszlet még legalább annyira fontos, mint maguk a szereplők. Én élveztem, de ma már elég sablonosnak számítana, lehet azért, mert a mostani filmek másolják a történetet, ha nem is a történet vezetését.

The Texas Chain Saw Massacre (1974): Ez is inkább a vicces kategória ma már. De a hangulata annyira egyedi, hogy megéri megnézni, csak azért is, hogy visszarepítsen minket egy korba, amit nem is tapasztaltunk meg. Kicsit fura, hogy az öt emberből négy kb. 5-5 másodperc alatt meghal, míg az utolsó csaj, aki túléli a dolgot, legalább fél órán keresztül szenved. Mondjuk lehet ezt lehetett kihozni realisztikusan a helyszínből, ha mindenki ugyanannyit futkosott volna körbe-körbe, akkor már untuk volna a végére, vagy lehet van valami üzenet ebben a kivételes emberekről, nem tudom. Ezt mondjuk nem kell ajánlani, kultusz film.

El Hoyo 2 (2024): Sajnos nem tudták igazán túlszárnyalni az első filmet, az tetszett, hogy az elején nem egyértelmű, hogy időben előtte vagy utána játszódik, aztán persze kiderül, hogy előtte, így persze érdemes lenne újranézni az elsőt, hogy mi maradt meg a másodikból benne, de én egyelőre még halasztom ezt a dolgot. Azért az alapötlet még mindig nagyon erős.

Eye of the Needle (1981): Ez nagyon jó volt, nagyon feszesre rendezett film, nem csoda, hogy a 3. Star Warst rábízták a rendezőre. Nem sokat megy a lacafacázás, de mégis csak egy 81-es cucc, amiben azért még igazi emberek alakítanak igazi embereket. Az is nagyon tetszik, hogyha kivesszük a kémtörténetet, akkor is teljesen megállta volna a helyét a film, de azért ad egy kis extra feszültséget a kémkedős háttér.

Déjà Vu (2006): A tuitteren ajánlotta valaki, talán a fényképezése miatt, szóval mivel a kémtörténetek is bejönnek mostanában, megnéztük. Hát, nem igazán kémtörténet, nem tudom miért mondják rá, meg aztán a nagy spíl a filmben eléggé ledobta az ékszíjat az agyamon, de a végére valahogy sikerült elfogadni, hogy ez akkor ilyen és ekkora. Egyszer jó lenne végig gondolni, hogy egy ekkora lépést elbír-e a történet, mint ami ebben a filmben van, vagy azért mégis csak azt kell mondjam, hogy ennyire erővel ledobhattak volna egy atomot is a stúdióra, nem ártott volna meg a munkájuknak. Ha valaki szereti a sci-fi-t és mostanában úgy érzi, hogy szarok a sci-fi-k (mint én), de érdekli az, hogy miért is van ez így, akkor érdemes megnézni ezt a filmet, talán egy lépéssel közelebb kerül a válaszhoz, pláne ha ki tudja mérni grammra, hogy akkor mennyit ér egy nagy sci-fi lépés egy alapvetően rágógumi hazafias filmben.

Freud's Last Session (2023): Hát ebben beszélgetnek sokat Istenről, de igazából teljesen fölöslegesen, hisz Istent nem lehet beszélgetve megérteni. Szerintem egy sokkal mélyebben nyugvó jelensége az emberi pszichének, amelyet a két karakter igencsak sekélyes módon ismer. Ráadásul sosincs egyetlen párbeszédben se több mint négy-öt mondat, mindig megszakítja valami, ami engem zavart, de lehet, hogy a rendező úgy érezte, hogy a mostani közönség ennyit bír meg egyszerre. Jobb lett volna, ha Woody Allen rendezi ezt a filmet. De azért érdekes reflexió egy nagyon speciális napra, még ha nekem nem is jött be.

Last Night in Soho (2021): Valahogy az előzetesből úgy jött le nekem, hogy ez egy sokkal csavarosabb történet. Sajnos nem az, pedig az alapötlet nagyon jó, egy kicsi sci-fi-t simán elfogadtam volna a pszichózis mellé. Mondjuk teljesen azt érzem, hogy lehet, van egy teljesen nem konvencionális értelmezése is a történetnek, amit én nem találtam meg, talán megkereshetném a kritikákat, hátha valaki megtalálta és akkor akár Mulholland Drive magasságokba is emelődhetne a film, de egyelőre csak egy jól kinéző híg szósz. Viszont azt igazán érdekesnek találom, hogy ez volt két Bond lánynak is az utolsó filmszerepe, ez a véletlen a valóságban érdekesebb számomra mint az a véletlen a filmben, hogy egy csaj éppen egy olyan házban száll meg, ahol egy elég tragikus történet szivárog a falakból, azoknak, akik képesek azt felfogni. Mert a valóságban csak ennyire futja. :)

The VVitch (2015): És akkor az első filmje is sorra került Anya-nak, mivel fent van a hobon. Szerintem nagyon jó cucc, teljesen a kevesebb több elvet valósítja meg. Nekem teljesen elszállt az agyam a filmet nézve azon, hogy vajon mennyit is gondolkodtak az akkori emberek Istenen, meg, hogy mi is volt a természetfölötti eredete. Igazán tetszett, hogy nincs semmi túltolva, de így autentikus a dolog. A vége is persze tök jó ennek tükrében. Megéri megnézni.

The Zone of Interest (2023): Nekem tetszett ez a távolságtartó történetmesélés, de azt hiszem, ez is a jelenkor egyik nyavalyája, hogy nem merjük nevén nevezni a dolgokat, mindenki azt ért amit akar és hát az gyakran nagyon eltér az igazságtól, mert az igazság már senkit nem érdekel, mindenki csak a mémeket hajhássza. Nagyon veszélyes játék ez, főként, hogy ballisztikus rakétákra szerelt atombombák az emberiség mostani játékszerei.

Anyone But You (2023): Sidney Sweeney most nagy sztár, mivel az Euphoria nem érdekel, valamiben azért meg kellett nézni, hogy miért is. Hát ez a film bemutatja, de a történet nem valami érdekes. Illetve, én el tudtam gondolkodni, hogy akkor most tényleg az van, hogy a mai fiatalságot már tényleg arra kell biztatni, hogy ne a tökéletest keresse, ha nem jön minden egyből össze, meg is lehet beszélni a problémákat, lehet nem is olyan igaziak azok, mint gondoljuk? Fene tudja, nem vagyok mai fiatal.

Zene. Zene.