szerda, június 30, 2010
hétfő, június 28, 2010
csütörtök, június 24, 2010
kedd, június 22, 2010
hmmm
egy szám amit nem ismertem, 98-ból
egyik örök kedvenc demóm, 97-ből
elsőre fordított (időrendi) sorrendet állítottam volna fel...

szombat, június 19, 2010
ez + az
A tegnap este (nem egészen) véletlenül a főtéren voltunk 9 előtt valamivel és mivel éppen Carment vetítettek élőben Valenciaból, az első felvonásra maradtunk. Mire hazaértünk, az eső is eleredt. Ilyen egyébként még nem volt Kolozsvár főterén, de azt mondták, lesz még, várjuk...
Két link. Az első egy hír, miszerint az IBM-nél egy olyan kérdésekre válaszoló mesterséges intelligenciát fejlesztett, amit meg mernek méretni a Jeopardy! tévés vetélkedőn. A második egy verseny, amit a Bukaresti Poli szervez, valamilyen gyüjtögetős játéhoz kellett írni egy jó ágenst. Talán jövőre jó lenne megpróbálkozni, ha valaki diák.
Végül pedig ez:

szerda, június 16, 2010
vasárnap, június 13, 2010
ma...
... idén először voltunk strandon es a Román Operában, Aida volt. Voltak olyan éveim, amikor sokkal gyakrabban jutottam el az operába mint a strandra (néha még végtelen is volt az arány), de azt hiszem, most ez fordítva lesz. Azért bejött az Aida, főként, hogy kihagyták a Skorpió királyos vetítést...
szombat, június 12, 2010
szingularitás
Mostanában azért nem írok hosszabb, összefüggőbb, jobb bejegyzéseket, mert nem is olvasok ilyeneket, rövid a figyelmem spanja, vagy akármi. Két macskás video megbámulása között nincs nagy értelme sokat kinlódni egy értelmes bejegyzésen, úgyse olvassa el senki. Viszont művészi tökélyre fejlesztett ugra-bugra gondolkodással is lehet valamit elérni, csak ki kell várni.
(na jó, itt egy video, nem macskás, szöulos)
Szóval arról akartam írni, hogy miért jön el a szingularitás 20 év múlva. Először is, mi az a szingularitás. Na, erről akartam sokat írni, de azt hiszem, meghagyom ezt Kurzweilnek. A lényeg az, hogy egyesek szerint beláthatatlan következményei lesznek annak, amikor a számítógépek emberi intelligenciára tesznek szert, amivel én egy kicsit egyébként vitatkoznék, mert most is nagyon sok lénynek van emberi intelligenciája és mégsincs ennek beláthatatlan következménye. Pontosabban van, csak nem rövid távon. Tényleg nem tudjuk megjósolni, mi lesz az első, második, tizedik, századik, milliomodik gondolata egy emberi intelligenciával rendelkező számítógépnek, de kétlem, hogy túl hamar képes lesz meghaladni az emberi intelligenciát és azt is kétlem, hogy komoly problémákat fog tudni megoldani egyhamar. Kevin Kelly elég jól megfogalmazta azt, hogy miért van ez így, szóval megint spórolok. Pl. szerintem az űrkutatásra gyakorolt hatása a szingularitásnak igencsak lassan fog jelentkezni, talán jobban fogja kiválasztani a rover a vizsgálandó köveket a Titánon (mint azt mostmár teszi a Marson a Spirit), de tuti nem fogja feltalálni a warp hajtóművet, még akkor se, ha az nem fizikai lehetetlenség (pedig egyelőre úgy tűnik, az).
Engem a szingularitásban igazából az érdekel, hogy hogyan lehet létrehozni emberi szintű mesterséges intelligenciát (és remélhetőleg az, hogy pl. a politikusi szakmát kinyírja). Jelen pillanatban azt hiszem, az emberi szintű mesterséges intelligencia megvalósítható 20 éven belül.
A leggyakoribb ellenvetés az, hogy az emberek olyan sokat tudnak. Ugyanakkor nagyon keveset is, a legtöbb ember matematikai tudását simán lenyomja a Mathematica program, ugyanakkor persze 10 éven belül szinte bárki legalább egy területen több tudásra tehet szert, mint a Mathematica. Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el attól, hogy lehet egy ember tudását lemérni.
Gyakorlatilag most az következik, hogy felsorolok egy pár dolgot, amiben a számítógépek többet tudnak mint az ember, aztán elhiszem, hogy ez a lista csak bővülni fog.
Először is jöjjön az, hogy hardverileg hol tartunk. Az ember agyában 10^11 neuron található, amelyek 10^14 szinapszissal vannak összeköteve, tehát ennyi memória kell az agy egyszerű reprezentációjához. Persze, lehet, hogy egy neuron vagy szinapszis állapottere nem írható le egy bittel/bájttal/lebegőpontos számmal, de a lényegen ez nem sokat változtat. Kurzweil azt mondta, hogy ilyen kapacitású szuperszámítógép lesz 2010-re. A mostani leggyorsabb szuperszámítógép, a Jaguar 1.75*10^15 lebegőpontos műveletet képes végrehajtani, ez szinapszisonként 17 műveletet jelent, szerintem ez bőven elegendő, nem hinném, hogy az összes neuron egyfolytában lényeges műveleteket végezne. Az a számítógépes intelligencia másik előnye, hogy nem kell egy csomó olyan művelettel foglalkozzon, amivel az agynak viszont foglalkoznia kell, pl. a szervezet életben tartása, továbbá nem kell robusztus legyen, nem fogják golyók vagy balták roncsolni a hardverelemeket (vagy ha igen, akkor csak simán visszatöltjük a backupot és folytatjuk onnan, ahol a számítás abbamaradt). Továbbá az ember egy csomó irracionális dolgot is csinál és gondol, amelyeket nem várunk el egy gépi intelligenciától. Szóval az hiszem, hardverileg messze teljesítettük a feladatot.
(huh, akkor most jöjjön egy nyári videoklipp, talán egy embernek mond ez valamit)
Szoftverileg hol állunk? Hát igen, itt még nagy a lemaradás, de azt hiszem, 20 év elég lesz. 20 év alatt ezerszeresére (leglább, ugyanis Moore törvénye egyesek szerint durván alábecsüli az igazi fejlődést, persze a fenntarthatóság mint mindenben, egyre inkább téma kezd lenni, de igencsak megnyugtatna, ha a többi problémában is ilyen jó híreket olvashatnánk (bár én egy kicsit így kezelem a BP mizériát is)) fognak gyorsulni a számítógépek. Én nem látom az emberi gondolkodást olyan nagyon bonyolultnak, ráadásul attól is függ a dolog ugye, hogy pontosan melyik ember gondolkodását akarjuk utánozni. Nagyon sok olyan ember van, akinek a gondolkodásában csak az input és az output fázis jelent még gondot, az elaborációt már simán meg tudnánk oldani. És itt jön a képbe az internet, egy óriási entitás, amelyben még az elaboráció nagyjából annyi, hogy a megfelelő inputot a megfelelő outputhoz kösse, de a Google már megmutatta, hogy fel lehet lazítani az inputot eléggé és jó outputhoz tud küldeni. Persze, egyelőre még mi generáljuk ezt az outputot, de szép lassan kialakulnak azok a rendszerek (pl. Wolframalpha), amelyekben már egyre többet generál a számítógép.
Érdekes, ahogy az internet lehetőségei átformálják azt amit elvárunk tőle. Valamikor régen azt hittem, hogy az internetre feltett anyagok minősége egyre inkább nőni fog, de éppen az ellenkezője történik. Persze, abszolút értékben nő a minőség, egyre több profi teszi fel a munkáit a netre, de az átlag csökken, a hosszú, átgondolt blogbejegyzések helyét átvették a tweetek, a legtöbb képet már reblogolják, nem frissen felteszik, stb. stb... Ugyanakkor azt hiszem, ez óriási lehetőség is, hogy egy kis emberi viselkedést "tanuljunk", minél inkább atomizálódik az információ, annál könnyebb a számítógépen kódolni, reprodukálni, jósolni. Szerintem elég jó algoritmikus tumblr felhasználókat lehetne már írni, lehet átmenne a Tumblr Turing teszten. Ráadásul egyre több médiával egyre többet leszünk képesek csinálni. Szerintem amikor majd videorészleteket is fogunk tudni tumblálni, akkor neki lehet fogni komolyan elgondolkodni, hogy lehet a link hálóból neuron hálót csinálni.
Számtalan példa van arra, hogy a gép valamit jobban csinál mint az ember. Persze, a legtöbb esetben valószínűleg arról van szó, hogy valaki addig mózerolja az adatokat, amíg számára jó eredményeket adnak. De a mózerolás egyre könnyebb lesz, legalábbis most úgy tűnik...
(na, megúntam, akkor jöjjön egy BP szivató klipp)
(ja, meg egy macskás klipp is)
(na ennek a bejegyzésnek próbáljon valaki a linkjei között értelmes kapcsolatot találni)

vasárnap, június 06, 2010
tiff
Biztos eddig is volt olyan TIFF, amit teljesen kihagytam, de eddig nem írtam ezt le, most leírom, teljesen kihagytam, még a programot se néztem meg, pedig állítólag extra mennyiségű koreai film volt. Hát ez van. Azt hiszem, az első tiffen néztem a legtöbb filmet, ötöt, de már nem emlékszem mindegyikre, csak az Auditionra, Avalonra, Chihirora. Ja, tavaly is csak azért néztem meg azt a koreai filmet, ami után a nagykövet telt asztalokkal fogadott minden Republica vetítő terméből kilépett embert, mert volt rá ingyen jegyem, meg fülesem, hogy lesz fogadás, amiből azt hiszem két pohár fehér bor és néhány fénykép erejéig vettem ki a részem. Hát na, nem vagyok én akkora filmbuzi, ez mondjuk igaz.
Más. Volt Kolozsváron is TED, tudtam róla, de nem igazán érdekeltek az előadások, meg aztán, remlélem felteszik őket valamelyik videomegosztóra előbb-utóbb, talán lesz érdekes előadás. Bár most úgy vagyok, hogy a "rendes" TED sem érdekel, nemrég megnéztem pár előadást, de azelőtt meg hónapokig semmit. A Kurzweil előadás fordításán is 5 hónapot ültem, közben elvették tőlem, nem hiszem, hogy valaha is fogok újabb talkot fordítani, valahogy ráúntam az egészre.
Más. Megnéztük a Prince of Persia filmet, hát elég gyengus volt, de sokkal rosszabbra számítottam. Ennyivel tartoztam a prinsznek.
Más. Sikeres volt a Falcon 9 első útja, elég nagy szó, én egy kicsit kezdtem kételkedni a SpaceX-ben a folyamatos késések miatt, de úgy tűnik, tudják mit csinálnak, jó lenne azért, ha beváltanák az igéreteiket.
(még pár kép itt).
Más. Rákaptam a vimeo és tumblr brózolásra, nem gyó, nem gyó, legalább napi 2 órám rámegy, tisztára olyan fíling, mint amikor a blogoszférát fedeztem fel. Érdekes, a twitternek nincs ilyen hatása, értelmetlen 140 karaktertől túl sokat várni.
Más. Valahogy úgy érzem, össze fog jönni a szingularitás (a technológiai, ebben a blogban erre vonatkozik ez a szó) 20 év alatt, még úgy is, hogy nem fogok egy gramot se hozzátenni, legalábbis aktívan. Ez jó.
Más. Kezdtem gondolkodni, hogy ősztől mi legyen a bloggal. Be nem fogom zárni, de lehet kütyüblog marad belőle, ami az én (eddigi) vásárlási szokásaimat tekintve évi 1-2 bejegyzést jelent.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)