csütörtök, január 28, 2010

avatar

Megnéztem negyedszer is, most a Republicában, 2d-ben, így is egész nézhető.

Hazafelé meg azon gondolkodtam, hogy hátha Zsék a kis gamma részecske ami egy távoli naprendszerből indult és becsapódásával mutációt okozott egy petesejtben, aminek épp útjába kellett állni, Pandorában...

hétfő, január 25, 2010

hascanvas próba

firefox 3.6

Ma végre én is vettem a fáradtságot és frissítettem, erre a jól megszokott "az új tabok a lista végén jelennek meg"-et visszaváltoztatták arra, hogy a mellett a tab mellett jelenjen meg, amelyből nyitjuk. Ez már egyszer volt, most miért kellett visszatérni rá? Ráádasul nem is találom a beállítások között azt, ahol átállíthatnám a régi jó módszerre. Persze ettől még nem fogok visszatérni IE-re. :)

csütörtök, január 21, 2010

avatar

Most jött Eszter is, úgyhogy megnéztem harmadszor is. Még mindig bejövős. :)

Ja igen, a múltkor tévedtem, volt még egy film, amit kétszer láttam moziban, a Mátrix. Először a Republicában, amikor beiratkoztam az egyetemre, másodszor meg valamikor a téli szesszióban, a Mörösti moziban, Kispistával.

Ezek szerint az Ávátár jobb mint a Mátrix?

hétfő, január 18, 2010

filmek

Eszter még adós az Avatarral, most a Sherlock Holmes került sorra.
Egyéb kedvenc filmplakátaim mostanából. :))

szerda, január 13, 2010

avatar

(ha még nem írtam volna, akkor most írom, hogy az avatar bejegyzéseim erősen spoileresek lesznek, ezért ha valaki még nem látta a filmet, ne olvassa őket.)

Megint megnéztem. Eddig egyetlen film volt, amit kétszer néztem meg moziban, a Tigris és Sárkányt, ha jól emlékszem, harmadéves koromban. Azóta sem értem a végét, hacsak nem az, hogy a csajszi elérte a tökéletességet, ahonnan már csak lefele vezet az út, de mivel a keleti kultúrában elég mélyen gyökerezik az, hogy a tökéletességet nem lehet elérni, nem hinném, hogy bevállalták volna ennek a mémnek a felülírását. Bár fene tudja, az a film ignoráns nyugatiaknak készült, ha jól emlékszem, nem is igazán aratott sikert keleten. Mindenesetre valamely a keleti lélekhez jobban értő olvasóm igazán felvilágosíthatna, hogy mi is az a repkedés ott a végén.

Szóval Avatar. Mostmár nem volt olyan nagy hatása rám, de azért még így is nagyon bejött, hogy néhány jelentben még a snittek is ismerősek voltak. Nekem most valahogy nyugisnak tűnt az egész összhatás, minden rendben van Pandorával, bár lehet, hogy csak bekapcsolt a reality checkem és megállapította, hogy nem változott a film két megnézés után. Eléggé Dark City ez a Kolozsvár, amúgy is, legalább a filmeket nem bántják. Még mindig azt gondolom, hogy rengeteg matéria van ebben a filmben, a látvány meg fenomenális, lassan lehet agyalni a folytatáson, hátha eltalálom, mint a Mátrix esetében (na jó, akkor csak annyit találtam el, hogy végül békét fognak a gépek meg az emberek kötni). Szerintem a Na'vik meg az emberek is békét fognak kötni a végén és még a NATO-ba is bevesszük őket, jeee. Ha tényleg trilógia lesz a filmből, akkor a második rész végén az embereknek kell győzni, mert hát ugye a birodalom visszavág. Egyébként meg logikusan abból lenne jobb történet, ha a Na'vik szuperfejlettek lennének, mondjuk valahol lenne egy templom elrejtve, ahol megvan a lézerkard receptje meg az ősök a suttogásnál kicsit több ötletet is mondanának a hatékony háborúzásról, de az az érzésem, mégis csak primitívek lesznek, szerintem pl. a szerelem érzése a civilizációs fokkal egyenes arányban hanyatlik, márpedig ugye ezt akarják eladni nekünk, hogy milyen nagyon szereti Neytiri Zséket. Mondjuk az a jelenet amikor Neytiri a zoxigénmaszkot ráteszi Zsék arcára, az mindent megér, szerintem simán 2009 legjobb jelenete filmen. Szóval ha primitívek, akkor meg jó kérdés, hogy miért nincs több gyerekük, elég atipikus viselkedés lenne részükről az a társadalom amit bemutattak. Vagy lehet, hogy korlátozott a megszelidíthető repkedő izék száma.

Na, ennyi mára, lesz még pár év filózni a következő részig.

ööö

Volt valahol a neten egy olyan site ahol lehetett online programozni clojuret meg pythont meg egyebeket. Valaki nem emlékszik mi volt a neve? 1 órát kerestem sikertelenül a guglival, ennyit az information retrieval tudásomról. Vagy egyéb online programozási környezet ami tud végtelen nagy számokat (pl. valami egyéb lisp implementáció)? Ja és nem kell regisztrálni, mint a sage notebookokhoz? Vagy hogyan kell egész osztást végezni könnyen wolframalpha-val. Vagy valahogy meggyőzni a Googlet hogy ezt hajtsa rendesen végre?

Más. Lost warm-up. :)

kedd, január 12, 2010

izék

Avatar. Itt egy cikk (igazából egy blog bejegyzés, de egyre kisebb a különbség a kettő között, átlagosan is, ebben az esetben végképp) arról, hogy amiután kijönnek az emberek (egyesek) az Avatarról, depressziósak lesznek az "igazi" világtól. Mondjuk az amcsik tényleg nagyon depresszióra hajlamosak, vagy ezt hiszik magukról, vagy ezt akarják elhitetni velük. Tovább nem is kommentálom, csak tetszett a cikk, ennyi.

Ja, sokat bírálják ugye az Avatart, hogy egyszerű a története. Ez egyrészt igaz, másrészt meg nem, ugyanis aki akar gondolkodni, annak rengeteg lehetőséget ad a film, hogy gondolkodjon a bemutatott világról, a navi társadalomról, stb. Pl. én azon filózom, hogy fejlettebbek-e a navik mint az emberek, tekinthető az őket körülvevő természet bioengineering termékének és az életvitelük tudatos választásnak. Ennek nyomain gondolkodom, meg azon, hogy holnap is el kéne menni, megnézni mégegyszer. :)

Kapitalizmus. A Starbucksnak van egy érdekes reklám szájtja, ami persze arról szól, hogy fejezzük ki a szeretetünket, énekeljük azt, hogy All you need is love, lehetőleg minél többször és minden ének után a Starbucks 5 centtel segíti az afrikai éhezőket (vagy haldoklókat, nem is tudom). De csak az első millió éneklőig, tehát gyakorlatilag max. 20000 dollárt szán a dologra a Starbucks. Nem tudom mennyibe kerülhetett a honlap elkészítése (valójában én is az elkészítését dokumentáló bejegyzésből értesültem róla) de biztos többe mint 20k dollár, a hosztolás is benne lehet pár ezerben havonta, szóval egyértelműen a reklám az egész lényege, nem a szegény afrikaiak segítése, ha az lenne, akkor a drága weboldal helyett odaadnák simán az egész pénzt. Persze így éhesek maradnak nyugati webfejlesztők is, ami megint nem jó, egyébként semmi bajom nincs azzal, hogy munkát adnak nekik, főként ha minőségi dolgokat művelnek. Igazából amiért felhoztam ezt az egészet, az az, hogy még Romániából nem énekelt senki, igazán valaki magyar énekelhetne és mi lennénk az elsők. A hivatalos romániai éneklés amúgy is elég sznobra sikerült (a magyarországi csak egy fél fokkal kevésbé sznob). Az afrikaiak egész viccesek, lehet szórakozni összehasonlítgatni a különböző országokban hogy is megy az All you need is love.

armored

hétfő, január 04, 2010

mmp

MMP group members span five generations of artificial-intelligence research, Gershenfeld says. Representing the first generation is Marvin Minsky, professor of media arts and sciences and computer science and engineering emeritus, who has been a leader in the field since its inception. Ford Professor of Engineering Patrick Winston of the Computer Science and Artificial Intelligence Laboratory is one of the second-generation researchers, and Gershenfeld himself represents the third generation. Ed Boyden, a Media Lab assistant professor and leader of the Synthetic Neurobiology Group, was a student of Gershenfeld and thus represents the fourth generation. And the fifth generation includes David Dalrymple, one of the youngest students ever at MIT, where he started graduate school at the age of 14, and Peter Schmidt-Nielsen, a home-schooled prodigy who, though he never took a computer science class, at 15 is taking a leading role in developing design tools for the new software.
(innen)