vasárnap, május 30, 2010

Romain Gavras

Az új M.I.A klippet amit rendezett, állítólag betiltották (sose figyelek igazán oda az ilyen hírekre, a net valamely bugyrában minden ilyesmi megtalálható). Esetleg meg is lehet nézni, embeddelem (nem találtam különösebben érdekesnek, btw).

M.I.A, Born Free from ROMAIN-GAVRAS on Vimeo.


Van viszont a mesternek egy korábbi videoklippje, amit valószínűleg csak Romániában tiltottak be, ha egyáltalán eljött ide a híre.

Simian Mobile Disco, I Believe from ROMAIN-GAVRAS on Vimeo.


Igazából erről sem tudom, mit kell gondolni, de lehet, hogy nyugaton ez érdekes.

szerda, május 26, 2010

ömlesztve

Volt az utóbbi napokban néhány hír, gondoltam írok róluk 1-1 bejegyzést, de erre nem volt időm, úgyhogy most jönnek ömlesztve.

Először is, az Atlantis is leszállt szépen.


Aztán a Google megtartotta szokásos konferenciáját és egy-két érdekes dologgal rukkoltak elő, pl. hogy beszállnak a tévé bizniszbe, valamint, amit én érdekesebbnek találok és remélem nagyobb hatása is lesz, gépi tanulási algoritmusokat megvalósító szolgáltatásokat is fognak nyújtani, egyelőre tesztelik a dolgot. Érdekes irányba bontakozik ki ez a cloud computing háború, mindenki bizonygatja, hogy mi mindent elbír a rendszere, egyeseknek még az ingyenes hozzáférésre is futja. Ennek az ötletnek én nagyon drukkolok.

Aztán persze itt a főhír, Craig Venter összerakott egy szép hosszú dns láncot ami reprodukálni tudja önmagát és bátran nevezhetjük élőnek is, mert miért ne. Szerencsére nem olvastam túl sok reakciót a témára, itthon nem kavarta fel a vizet annyira, mint valószínűleg komolyabb országokban, de az azért előre látható, hogy sok ember sok butaságot fog elmondani róla. Na, akkor én se maradjak ki, látatlanban szeretnék ellenkezni a vallási és bioetikai kifogásokkal. Szerintem az a baj, hogy az emberek az életet nagyon antropomorfizálják, pedig egy sokkal csodálatosabb dolog az, mint az ember (vicces volt, ahogy Hawking az új műsorában megjegyezte, hogy "intelligence is overrated" az élet fennmaradásának tekintetében és hát igaza is van, a bacik és egyébb primitív és kevésbé primitív lények jóval régebb óta róják a köröket a Földön mint mi és nagy valószínűséggel jóval tovább is fogják, mint mi). Szóval én úgy tekintek a dologra, mint egy nagyon bonyolult vegyületre egyelőre, aminek érdekes tulajdonságai vannak, pl. reprodukálni tudja önmagát, egyelőre legalábbis kellő laboratóriumi körülmények között. Nagyon messze van ez még a szintetikus ecet muslincától, de még a gyilkos vírustól is, ahhoz ugyanis pontosabban kéne értsük, hogy miért is olyan gyilkosok azok a vírusok, hogy teljesen újszerűt alkossunk. Egy már meglévő vírus enyhe manipulálására pedig már rég megvan a technológia, szóval ha valaki ezzel akarná kiírtani az emberiség egyik felét, akkor már rég elkéstünk aggódni ezen, ugyanakkor azt hiszem, egyelőre még nem tudunk mondjuk tízszer hatékonyabb HIV vírust kifejleszteni, vagy akár H1N1-et sem, a természet szuperszámítógépének sem megy ez éppen olyan könnyen, hát még nekünk, akik vajmi keveset tudunk ennek az egésznek a működéséről. Véletlenül beletrafálni meg valószínűtlenebb, mint minden héten nyerni a lottón... egy milliárd éven keresztül. Szerintem a legésszerűbb lépés most az lenne, hogy még több pénzt meg mindent adni Venternek és csapatának, hogy mire 5 év múlva a kínaiaknak (és reméljük britteknek, németeknek, franciáknak) is összejön a dolog, addigra ők már tisztázzák a veszélyeket, stb. Ehelyett valószínűleg szapulni fogják szegény Ventert, hogy hogy merészeli, de remélem azért a kellő embereknek helyén lesz az esze. Bár ha összejön neki a metánt gyártó szuperalga elég hamar, akkor lehet, hogy nem kell nagyon félteni.

Na és végül itt van ez is: a rabla

szerda, május 19, 2010

kelet

Hétfőn voltunk a Sütő Zsolt tibeti fotóinstallációjának megnyitóján. Ott nem készítettem képeket, nem volt merszem előszedni a point-and-shoot gépemet és nagyon kicsi is volt a hely, sokkal személyesebb ilyen helyen a fényképezés és még nem megy ez nekem. Meg aztán szerencsére nagyon sok anyag fent van a neten is.

Kedden egy koreai rendezvénysorozat nyitó eseményén voltunk, egy kalligráfia és modern média művészet kiállításon. A kalligráfiákat már párszor bemutatták azóta, hogy a mester (Park Yangjun) 2007-ben itt volt, lassan már ismerősek lesznek. Egyet azért teszek, mert lesz egy kép a kiállítás párhuzamos anyagából is.
Fabian Emanuel újmédia művész képei voltak a párhuzamos anyag, amit 1 év koreai élet inspirált.
A két kiállítás legalább annyira különbözött mint a két ország/nép, a tibeti meg a koreai.

Valahogy azért próbáltam egy egységes képet kialakítani és akkor ötlött eszembe az alábbi gondolatmenet és mivel sokat motoszkált, inkább kiírom, hogy le legyen tudva.

Szóval mi lenne, ha az emberi kultúrákat és a kultúrák fejlődését egyetlen paraméterrel jellemezhetnénk, azzal, hogy milyen könnyen tudnak előállítani élelmet. Érdekes eljátszani azzal, hogy a vallások a kajakészítésről szólnak és ez szerint alakultak ki a buddhizmus ágai is. Pl. a tibetiek keményen meg kell küzdjenek az élelemért, ezért egy nagyon misztikus vallás alakul ki (vajrayana), a koreaiknál kicsit jobb a helyzet, náluk egy nagyon nyugis, kontemplatív, ugyanakkor tudományos buddhizmus veti meg a lábát (mahayana), évente egyszer aratnak csak, ezért kénytelenek technológiai fejlesztéssel is foglalkozni, hogy egyre jobb körülményeket teremthessenek. Végül ott van indokína, meleg van, eső van, Vietnámban évente háromszor aratják a rizset, nem kell nagyon kaparni a megélhetésért, ezért egy individualisztikus buddhizmust kedvelnek meg (hinayana), az ember ahogy megvan a jólét, egyből individualista lesz és nekifog gyártani meg gyilkolni a többieket. Szóval se túl sok, se túl kevés, de az sem jó, ha a szomszédok felölelik a teljes palettát, mert a technikai fejlődéssel egyre könnyebbé válik az interakció és hát akármilyen fejlettek is voltak a koreaiak valamikor, pár száz évre náluk is beütött néha a krach (meg a mongolok vagy japánok).

Talán nekünk itt Európában szerencsénk volt a mérsékelt égövvel, ennek köszönhetünk mindent, meg egy kis szerencsével, hogy egy olyan vallás csírázott ki, ami rájött, hogy egyetlen szabályrendszer a mozgatórugója mindennek, kezdetben ezt Istennek hívtuk, de lassan behelyettesítjük a fizika törvényeivel. Nem véletlen, hogy a kereszténység akkor jött létre, amikor már elég sokat tudtunk matematikából és fizikából, hogy sejteni kezdjük, hogy összefüggés van a sok-sok esemény között, amelyeket megtapasztalunk.

Most, hogy már nem olyan nagy gond az élelem előállítása (legalábbis a világ ezen a részén és egyelőre) nem igazán sikerül semmi jó alapot keresni az új vallásoknak, ezért elég bizarr dolgok születnek, amik nem hatnak mindenkire ugyanúgy, pedig a menedzseri technikák fejlettebbek mint bármikor. Talán az elme etetése jó kiinduló pont lesz és megjelennek majd a kibertér istenei, mint Gibsonnál...

szombat, május 08, 2010

blogok

Bejmüller megváltoztatta a blogja címét. Mivel nem írta oda (ugyanis ugye az rss-t olvasom), hogy mire, megnéztem (for the record: Egy makulás elme örök gagyogása). A következő pár órát azzal töltöttem, hogy mindenféle ismeretlen és többnyire gyergyói ember blogjára vetettem néhány pillantást, megnéztem az első bejegyzést, ilyenek. Úgy látom, rengeteg gyergyói blog van és az a jó, hogy egy csöppet sem érdekelnek, nem mint sok-sok éve, amikor kerestem őket, de nem találtam. Na de azért hajrá mindenkinek, egy példára azért linkelek, bár nem a legjobb kiindulópont, de ez van.

Ha már linkelés, régebben néha írtam bejegyzést arról, ha valaki ismerősnek megtaláltam a blogját, most is van két tartozásom. Miafranc. Voxelium.

kedd, május 04, 2010

wow

Román fotós képe van ma az Astronomy Picture of the Day-en. (nem, nem teszem be ide, tessék megnézni)

szombat, május 01, 2010

Hold

A japánok is emberszerű robotot akarnak a Holdra küldeni, persze lehet nem fog összejönni 2015-ig egy magáncégnek, de azért szorítunk nekik, mint az amcsiknak is. (innen)