vasárnap, szeptember 27, 2009

Véget ért a nyár...

... holnaptól egyetem.

Akartam írni jó kis összefoglalót így nyár végére, és csak -1-eseket a nyáron, egyik sem jött össze.

Voltunk Bulgáriában, Plovdivban pontosabban, lusta voltam feltenni a képeket, de Zalán szerencsére nem.

Megmásztuk a Triglávot, na erről én is tettem fel képeket.

Védtünk, erről egyelőre megint csak Zalánnak vannak képei.

Hát ennyi, a -1-esekkel pedig azokat a napokat jelöltem meg, amikor akartam dolgozni, de aztán elneteztem az időt, meglepően kevés lett (8 darab), én legalább 20-ra számítottam, a küszöbértékek elemezgetésébe most nem mennék bele.

Azt hiszem, visszatérek valamennyire a blogoláshoz, már amennyire az időm engedni fogja.

szerda, szeptember 23, 2009

Nahát, nahát...

... a Google lemásolta az IBM ötletét (a ThinkLinket) és meg is valósította, elég gyorsan ment nekik, vagy már ők is foglalkoztak vele régebben, valamikor nekem is volt hasonló web-annotáló ötletem, mint ahogy nagyon sok más embernek is valószínűleg. Fel kéne tenni hozzá a Google Toolbart, ezt azt hiszem, kihagyom, de amikor integrálják a Chrome-ba, akkor majd felteszem azt, aztán majd nyomulok két brózerrel. Mindenesetre még mindig kiváncsi vagyok, mit lehet egy ilyen technológiából kihozni, 1 lépéssel közelebb a szemantikus web? Plussz pont a G-nek, hogy API-t is írnak hozzá.

szombat, szeptember 05, 2009

web2.0 vs. semantic web

Ma már akartam írni egy bejegyzést amiben kritizálok valamit, illetve valamiket, de aztán rájöttem, hogy kár a gőzért. Most viszont nem kár, mert az, amit kéne csináljak és nem csinálom, viszont helyette kritizálok, nagyon nem vonz. Szóval kritizálok, sajnálom, de most ez így jó nekem. Rövid leszek azért, mégis csak meg kéne csinálni azt amit nincs kedvem, egy hete nyűgölök már vele és nagyon be kéne már fejezni.

Szóval olvastam ma egy filozófus cikkét arról, hogy hogy is van ezzel a webbel és, hogy mi fog összejönni, a web 2.0, vagy a szemantikus web. Ez a filozófus egyébként (filozófiai) információ-elmélettel foglalkozik, meg (filozófiai) mesterséges intelligenciával. Szóval azt mondja, hogy bár relatív jól van definiálva a szemantikus web, mégsem fog sikerülni, mivel amúgy is az ember a szemantikus információ alkotója és használója és amúgy sem lehet rendesen értelmezni a szemantikát és nem terjedhet ki mindenre és amúgy is minden csak adat, az igazi információ nem tárolható gépen. Viszont itt van ez a jó kis web 2.0, mindenki közreműködik, az emberek csak gyártják és gyártják a sok hasznos információt, tiszta ingyen és mindenki boldog, a wikipédia csak hízik, a flickrn lassan mindenről lesz cimkézett kép és szerencsére az elvárások is alacsonyak, nincs szükség strong a.i.-ra (röviden: olyan mesterséges intelligencia, ami nem csak okos feladatokat tud megoldani, azt úgy is csinálja mint az ember, bár még nem egészen tudjuk, az ember hogy csinálja, ennek az ellentéte a weak a.i., ami egyébként buta, de valamit nagyon jól tud, pl. meg tudja verni Kasparovot sakkban, de azt nem tudja, hogy a kakaóskávé készítéséhez kakaóra meg meleg tejre van szükség), hogy megértse mindazt a sok felhalmozott információt.

Én azt nem értem, a filozófusok miért nem rugaszkodnak el egy kicsit jobban, mindig negatív eredményeket hoznak és általában tévednek is? Szerintem szinte semmi nem lehetetlen (na jó, valószínűleg P!=NP és egy csomó feladatot sosem fogunk tudni könnyen megoldani, de nem kell az űrutazáshoz csillió számjegyű számokat prímtényezőkre bontani, vagy ha igen, akkor elég a közelítő megoldás is), főként nem az ember lemásolásában és minden csak idő kérdése. Szóval végül úgyis a szemantikus web fog nyerni, bár valószínűleg először weak a.i.-ra alapozva (ilyen pl. a Google, sokkal jobban keres mint az ember, pedig elég egyszerű az algoritmusa), de eljön a strong a.i. ideje is egyszer, ebben biztos vagyok, sőt, egyre inkább úgy gondolom, hogy a következő 30 évben. Meg aztán, mi az, hogy a web 2.0 nyer? Kihirdetjük a legszebb fotót a flickren, mint ahogy a Mona Lisával tettük?

Na jó, ennyi mára a morgolódásból.

péntek, szeptember 04, 2009

a nyár demója



ez már egy ilyen nap. :)

-1

m.i. könyv

Azt hiszem, ajánlottam már ezen a blogon Nils Nilsson ingyenesen letölthető könyvét ami elég könnyedén vezet be a mesterséges intelligenciába, ha mégsem, itt a link megint. Viszont van egy új könyve is, ez csekélyke 700 oldalas, a m.i. történetéről, egyelőre még tölthető az oldaláról, érdemes elolvasni (gondolom, mivel még a bevezetőnél tartok).