péntek, március 16, 2007

Virtuális vendéglő

Ma megint rossz kedvem volt, viszont volt egy érdekes élményem a kibertérben, ami megéri, hogy írjak róla. Van egy online játék amit kutatási célra fejlesztettek, ezt próbáltam ki. Annyi az egész, hogy egy vendéglőben ketten játszanak, lehet pincérnő vagy vendég lenni és a helynek megfelelően lehet eljárni, szóval lehet beszélgetni, a pincérnő tud a szakácstól kaját kérni és meg is lehet enni a rendelt kaját, majd lehet fizetni és távozni. Persze közben csevegni, csak szövegesen. Én pont vendég lettem, egy óra várakozás után, igazából nem volt semmi extra, a pincérnő kedves volt, én is kedves voltam, elég keveset beszéltünk, de minden rendeltetésszerűen történt és ez érdekes érzés volt, hogy valaki online azon ügyködött, hogy felvegye a rendelésemet és mindent leszállítson szépen, először a teát hozta, pedig azt rendeltem utoljára, de hogy esetleg közben csillapíthassam a szomjamat, utána a filét és utána a meggyes sütit, amiket én szépen el is fogyasztottam sorban, utána fizettem, adtam 2 dollár tippet és kiléptem a játékból, mondjuk utána nem nagyon tudtam válaszolni a kérdésekre, hogy milyen idősnek tippelem a játékostársamat, vagy a munkahelyét, a kajáláson kívül nem beszéltünk semmit. Olvastam, hogy mások ökörködnek, csúnyán beszélnek, gondolom a földre is lehet tálalni, meg minden ilyen, de az én esetemben nagyon kultúrált volt a dolog. Majd egyszer lehet kipróbálom úgy is, hogy ökörködök, de nem hinném, hogy túl élvezetes lenne. Na szóval jó volt és kész, lehet ki kéne próbálni egy kissé bonyolultabb virtuális közösségeket is, mondjuk SL. :)

hétfő, március 12, 2007

szerda, március 07, 2007

Vicc

- Te jobban szereted a matematikát mint engem!
- Ugyan drágám, de hisz tudod, hogy ez nem igaz.
- Igen? Akkor bizonyítsd be!
- Legyen S a szerethető dolgok halmaza....

(fordítva valami matekes blogból)

kedd, március 06, 2007

Mi a szar a blogolásban?

Hogy a blogok által beférkőzik a világ az ember gondolataiba és már magában sem gondolhat végig semmit, mert hátha valahogy kilopja a blog a gondolatot a fejéből és a világ elé tárja és akkor megvan a baj.

l i n k e k + e z a z

Felcseng vagy lecseng ez a linkáradat, mindegy, de ezt a videót érdemes megnézni a webkettőről.

Azt hiszem, többet nem fogok Second Life híreket hozni, már a Reuters is beszállt a buliba, jesszus.

Minél többet gondolkodom azon a Judith Donath előadáson, annál inkább egyetértek vele és úgy érzem, hogy nincs elég energiám, hogy differenciáljam magam az erdélyi blogoszférától, ami talán az egyik mozgatórugója az egésznek, már én is sokszor tévesztettem össze blogokat és nem arra a blogra sikerült ráklikkelnem amelyikre akartam. Persze, semmi baj, de kicsit furcsa. Már Nándika is megjárta, pedig talán ő a legkülöncebb blogger, legalábbis az általam még valamennyire látogatottak közül.

Amúgy sincs kedvem, időm aztán végképp nem kéne legyen, de ezt már mondtam azt hiszem.

Egy jó kis webcomic a végére, kikerül szélre is, hogy ne feledkezzek meg róla.

szombat, március 03, 2007

Itthon

Hazajöttem erre a hétvégére. Mostanában történik pár érdekes dolog, de nem nagyon van kedvem írni róluk és amúgy is érthetetlen lenne az egész.

Hazafelé a vonaton végigvittem a Medal of Honor Heroes-t, pspn, azt hittem, sokáig kitart, ezért tettem csak ezt az egy cuccot a memory stickre (meg azért is, mert 1.5 giga :)). Nem rossz játék, de nagyon rövid, 12 pálya van csak, azok sem valami nagyok, befejezés után játszhatóvá válik még 3 pálya, de azok sem valami extrák. Az utolsó pálya egyből összejött, talán a legnehezebb az volt, amikor egy havas tájon kellett három pontot elegendő időt ellenőrizni és özönlöttek rendesen a kis nácik, viszont szerencsére volt egy távcsöves puska is valahol. Majd visszafelé Kolozsvárra megpróbálom közepes nehézségi szinten. :)

Volt még egy nagyon jó hír, miszerint a Rockstar is euphoriat fog használni a következő játékaikban, egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik egy 360 vételezése a nyáron, főként a kijön a Halo 3 és a Fable 2 is. De azért mégis a GTA4-et várom a leginkább és az euphoria remélem beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Már rég agyalok valami ilyesmin, valaki tud cikkeket ilyen témában, én nem nagyon találtam?