Tegnap

Hazajöttem, mikróbusszal, mert valami kolozsvári cég úgy gondolja, hogy megéri neki mikróbuszt indítani Gyergyóba. Aztán mentünk a volt osztálytársakkal inni, a Roziba. Négyen voltunk, 12 után átmentünk a 4you-ba bulizni, mert valami eneklési vagy milyen buli volt, tele középiskolásokkal és szerencsére Zoli már komoly ember itt a városban, be tudott minket is intézni ingyen. Aztán még ittunk söröket és még a táncikálós részre is lemerészkedtünk, akkor már úgyis mindegy volt. Egész végig azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom ezt megírni a blogba. Mondatokat gyűjtögettem, amiről tudtam, hogy el fogom felejteni. De azért furcsa volt, hogy ott is a blogról filóztam, pontosabban blogosan rakosgattam a gondolatokat egymás után. Szóval volt sok fiatal, meg voltunk mi is, a kicsit idősebbek és túlöltözöttek. Jó kis osztályom volt, vagy inkább van.

Néztük a konstans kertészt, mondjuk nekem kimaradt 20 perc a közepéből. Átlagos film, igazából nekem az alaphelyzet tetszett nagyon a két szereplő kapcsolatában, a kérdések, a pasas bizonytalansága a feleségével kapcsolatban. Persze a végén ócska módon tisztázták az asszonyt, de maga az alaphelyzet nekem nagyon tetszett. Annyira unom már, hogy amikor valami információ kell, akkor a számítógépet veszik elő, most is egy kövér kisfiú letöltötte a nő fájljait a mirror serverről (miután egyből eltalálta a jelszavát, természetesen) és ettől kellett minden néző eldobja az agyát. Ha én forgatókönyvet írnék és a producer számítógépet követelne, legalább szupport vektor gépről töltenék le az adatokat, hogy az infósok legalább kacaghassanak egy jót a moziban. Egyébként meg a történet bár gyengécske, azért érdekes valamennyire, ebben a mai világban és hát Afrikáról sok szép képet lehet készíteni és a színészek sem a legrosszabbak, bár most nem hajtották meg őket nagyon.

Ma reggel azért fájt az a tegnapi 6 csíki sör, már nagyon régen nem ittam ilyen mennyiséget, de azért jó volt.

Ma

pinpangoztunk.

Buddhizmus

Egyik dolog amit szerettem a buddhizmusban az volt, hogy amit olvastam, meg ha nagy ritkán eszmét cseréltem ilyen témában, sosem igazán értettem semmit, mindig hülyének gondoltam a másikat, de ez jó volt. Amikor az ember elkezdi érteni a dolgokat, kapcsolatokat keres, elveszett. Jó most, mert van, akivel néha ilyen dolgokról is elbeszélgethetek és megvan a buddhista érzés anélkül, hogy buddhistának kellene lenni. Dejó.

írva vagyon

Annyi minden rossz történik mostanában. Nem fogok róluk írni.

Vettem egy giga ramot. Számolgattam a szavakat előre meg hátra is és azt mondta a java, hogy elfogyott a memória. Közben nem is, csak ő limitálta magát 64 megára. De azért nem ártott meg a memória. Mostmár jó sok szó befér, már csak össze kell gyüjteni őket és szépen sorokba meg oszlopokba kell őket tenni és ügyelve, hogy összve nem esszenek.

Az állam bácsi úgy gondolja, hogy túl jól élek, doktorandusz semmittevő létemre, ezért két millát vágott az ösztöndíjon. Lehetett volna ma menni, valami fizikus srác unicc akart lenni, de mi nem akartunk. Kicsit pofátlanság is lett volna, mi ugye eladtuk már a lelkünket másnak is és azok havonta fizetnek érte. Vajon másod éves doktoranduszként visszaadják amit most levágtak? Kötve hiszem. Ez már ilyen, nincs mitet csináni.

Minden szép lenne, ha nem lenne semmi. De vannak ezek a fránya kis dolgok, ezért nem minden szép, csak a többség. De az a kissebbség is mekkora tud lenni néha!

Mostanában is próbálkozunk filmekkel, de nem nagyon akarnak megnéződni. Ezért a számomra legfilozofikusabbnak tartott 2 jelentről fogok írni, csak úgy, megosztom há.

Nem, egyik sem kötődik a Mátrixhoz, az szerintem inkább csak akciófilm, igaz, belemásztak derékig a rendező bácsik a keleti párhuzamos maszlagba, de szerintem egy új gondolatot nem tettek hozzá és hát megmondta már Mandzsúszri is, hogy sajtból van a hold. Meg a nap is. Meg aztán, jó, hogy filmen szépen kettéválik a benti világ, meg a kinti, de jó lett volna, ha valahogy a kettő mégis együtt marad, mert hát együtt marad. Együtt marad.

Szóval a legfilozofikusabb pillanat számomra az egy filmben, amikor Ace Ventura a második, Afrikában, rájön, hogy a gunaó a titok nyitja, mert hogy gondolatban a mesterhez szállna, de a szálláshoz kell a medál, amit egészen spontánul sikítozva belehajított a guanó kellős szélébe a barlangból való menekülés közben.

A második pillanat meg az, amikor Jim ügyvédet játszik és egy napra csak igazat tud mondani és ezt szépen fel is építik és akkor beszól, hogy időt kér a tárgyaláson, mert hogy pisilnie kell és nem szabad tartogatni, mert prosztatát okoz és a bíró megkérdi, hogy igaz ez és ő azt mondja, hogy: gádábí. Igen, ebben van egy kérdés, hogy akkor most mettől és meddig és film és valóság.

Iszonyatosan fáradt vagyok, az van és ma még kéne sokat programozni.

Mennyország

Nem létezhet. Az emberi élet két dimenzióban történik, a jóban és a rosszban. A kettő erősen negatívan korrelál, de mégsem -1 az együttható. Ha elveszed az egyiket, eltűnik a másik és akkor semmi nincs, a nagy lyukas nihil, az van. Amúgy is, hogy lehet valaki boldog a Mennyországban, ha látja, hogy a családja szenved a földön? Ha meg az a jó, hogy szenved, mert akkor közelebb kerül a Mennyországhoz, akkor meg azért kell a mennybéli szenvedjen, ha a szerettei jól érzik magukat.

Most egy ideig nem fogok írni, azt hiszem.

Filmek

A pásztoros. Óriási volt, Eszter is az utolsó 5 percnél adta fel, hiába, Ang Lee kivételes rendező. Teljesen hihető volt az egész, film közben azon gondolkodtam, létezik ilyen érzelem, ennyire erős? Végig ott volt az első fél óra félszegsége a pásztor no1-ben, a hallgatása és indulata a pásztor no2-ben. És közben lement az életük. És amikor a végén a pincérnő beköpte, hogy a lányok nem sportból esnek szerelembe és a pasas kezében megállt a kanál, amivel az apple pie-t ette, az nagyon ott volt. És az egész annyira mesterien megrendezve, hogy csak, a film nagy részébe már nem is kellett semmi huncutság, ki lehetett szépen dolgozni a családi vonalat. Nagyon nagyon tetszett. Ja igen, és lehetne még egy Tigris és Sárkányt? Én azt úúúgy szeretem.

A szemes. Egyik jelentben áll Kidman meztelenül, öltözik. Háttal. Háttal a kamerának, nekem egyből beugrott, hogy most a kamerának áll háttal. Mert hát szemből nem szabad, csak tükörben. Hát ilyen ez a film is, hátulról csodálhatjuk, de hogy mi van elöl, azt csak sejteni lehet. Tökéletes minden részletében a film, de azt, hogy mi is rejlik a mélyén, nem igazán lehet tudni. És nem azért, mert maszk mögé rejtezik, hanem azért, mert csak kívülről lehet figyelni és az ember nem meri megtenni a lépést, hogy szembe forduljon vele. Lehet, hogy nem is tudja. És éljen a steadycam meg a tágas belsők.

A kokós. Az tetszett a legjobban benne, hogy itt van ez a fószer, megígéri a lányának, hogy elviszi Kaliforniába és újból nekifog kábítószert csempészni, mert máshoz nem ért, nincs más választása. És ekkor az történik minden más filmben, hogy ráállítják az ügynököt, aki az alkoholba menekül és a pszichológusnőt próbálja lerázni, és kell menjen a főnökével beszélni egy izzadtságszagú irodában, üvegajtó mögött, amire nagy betükkel fel van ragasztva, hogy McClusky és utána nyomoznak az alvilágban, a középvilágban és a felvilágban, egyre inkább műholdakkal követve a mefigyelt személyt. És akkor elkapják a bűnözőt, aki jelen esetben a lányával sétálgatott a nagy készülődés közben az iskolába. És nyugodtan tovább lehet gondolni, a sajtókonferenciát és a rendőrfelügyelő újabb hódítását a szőke firkász személyében, akivel együtt majd elkapják a Predatort. És közben ez a főhős vár a lányára, hogy meglátogassa a börtönben. És 2015-ben szabadul, de tényleg. Rossz dolog a kábítószer. De azt is csak emberek árulják, sajnos embereknek.

Ez van

Régi emberek, akik előtűnnek a semmiből, a fumból. Örvendek nekik, régen sokat beszélgettünk, tudtunk egymásról, most meg semmi. De most talán megint, az internet összekapcsol. De nem, azt hiszem mégsem, nincs már időm a valós szociális hálómat rendezgetni. A kibernetikus is elég sok gondot okoz, blogot kell írni, csak nem tudom miért és kinek? De azért persze írom, talán mert jó néha a régi barátokról hallani. Nem tudom. Gyerekek, én nekem most semmire nincs időm, csak arra, hogy tudatosítsam, hogy semmire nincs időm. De most tényleg, ha leírnám, hogy mi lesz következő félévben, akkor a monitorom leszédülne az asztalról. Fájdalmas, az van. Szóval ott tartottunk, hogy jó is, hogy feltűntek a régi osztálytársak az internet naposabb oldalán, meg nem is. Általában mindenre igaz, hogy meg nem is.

Elmondom, mi csodák történtek ma velem. Refactoroltam a kódomat, pár metódust deklaráltam egy interfészben, hogy egyként kezelhessek egy csomó hasonló funkcionalitással bíró adatstruktúrát, persze kellett egy csomó typecastot csináljak, remélem, amikor majd a java sikoltozni fog, hogy hoppá, ez most nem oké, emlékezni fogok, hogy melyiket miért csináltam. Aztán bementem munkába, dumálgattunk a mondatok szemantikai hasonlóságán, egy mutual information energiafüggvénnyel megáldott link grammar segítségével. Hogy lehet csoportosítani így a szavakat? Jobb lesz kitalálni, hogy kezdhessünk is vele valamit. Ez a fránya angol nyelv, miért kell különbséget tegyen az anglo-szaxon eredetű és a latin-görög eredetű, azonos értelmű szavak között. És nekem egyáltalán miért kell erről tudnom? Akkor nem látnám már most, hogy az elképzelésem nem fog működni. Persze lesz valami most ismeretlen újabb elképzelésem. És lesz valami olyan szintén ismeretlen nyelvtani szabály, ami szintén kirúgja az alól a széket. És akkor kezdődik minden elölről. Voltam az Intendnél is, nem érkezett meg a projektor, na majd holnap. Akkor holnap újra mondhatom, hogy ánjonghászéjó és szabadkozhatok a kóreai tanárnőnek, hogy ez Románia, itt mindennek kell adni még egy-két-három esélyt. Utána megint munkahely, utána tárgyaltunk a szöveg analizálás eddig már tárgyalt módszereiről. Persze, tárgyalni nem a legnehezebb. Aztán hazajöttem.

Eszter végig bírta az Eyes Wide Shut-ot, igaz, az első 25 percet a tegnap néztük meg. Na erről majd talán írok, mert szép film, jó film. Persze ez nem azt jelenti, hogy szépen, jól írok, de hadd tekintsünk most el a logikától. Azért lenne még egy költői kérdésem, ami igazából csak megjegyzendő dolog egy megoldandó problémáról. Hogyan lehet majd összehozni, hogy a szemantikai hasonlóságot felfedezzük a get undressed és a remove your clothes kifejezések között. Na mars aludni.

És örvendek nektek régi osztálytársaim, ha véletlenül valaki olvasná ezt. És ez kijelentő mondat volt, mégis kérdések születnek az ember agyában tőle.

Mondatok

Tegnap hallottam egy ilyen mondatot: "Páratlan kell legyen a szám." Hmm, mély, nagyon mély ez a mondatszerkezet, persze nem ártana, ha elmondanám, hogy ki mondta, de nem fogom, mindenesetre matematikai környezetben kell keresni a megoldást.

Ma pedig egy ilyent hallottam: "I used to like writing stuff." Hát igen, én is, ez a mostani nem az a stuff. Na mindegy.

Egyre inkább azt érzem, hogy mostmár fölösleges folytatnom a blogolást. Valószínűleg nem fogom abbahagyni, elvégre zakatol az állomás, vagy valami hasonló. És hátha egy idő után újra megtalálom a stuffot.

Hely

A múltkori blogommal az volt a baj, hogy érdekelt, hogy ki olvassa és hányan (mintha bárkit is ismernék úgy igazán). Ezért amikor linkeket tettem, általában kíváncsi voltam, hogy vannak-e új olvasóim, de persze utáltam az egész helyzetet, mert elvileg nem az olvasókért csináltam. Szóval amikor nekifogtam ennek a blognak, úgy döntöttem, hogy nem fogok linkelgetni, hogy ne legyen lehetőségem az olvasók miatt aggodni, meg aztán el is akartam bújni egy kicsit. De hát a blogolás nem az elbújásról szól, meg aztán eléggé úgy is érzem, hogy nem vagyok már rabja a látogatási statisztikáknak (nincs is ezen az oldalon egy szál se és szerencsére a blogger nem csinálja automatikusan). Persze volt két blog, amire nem lehetett nem linkelni, de mostmár jó blogger módjára linkelek mindenkire, akit mostanában olvasok, vagy valamikor nagyon jó volt olvasni, de már nincs rá időm. És ezennel megtaláltam én is a helyem a blogoszférában.

Más. Tegnap vizsga volt és én a rossz oldalon álltam. 8 és fél óra, nem volt olyan nehéz, de mégis annyira elfáradtam tőle, mint már nagyon régen. Érdekes volt, az agyam szeretett volna zakatolni, ha a testem nem mondta volna egyfolytában azt, hogy aludni, aludni, aludni. És persze itt az új téma, amin lehet rágódni megint egy pár évet, bár ettől nem tudok eltávolodni. Vagy mégis? Miért kellenek diákok az egyetemre?

Filmek. Mostanában nem számoltam be nagyon róluk. Láttuk az Erik a vikinget, nagyon tetszett, bár azért még mindig a Brian a kedvenc Terry Jones filmem. A Blow viszont még jobban tetszett, bár azt csak három adagban tudtuk végig nézni. Az kell egy filmbe, hogy az ember elmegy a drog kereskedő haverjához és azt mondja, hogy már nem testvérek és összeverik a kertjében a pálmafák alatt és hazamegy és azt mondja kiszállt és nem megy vissza buldózerrel felszántani az ellenség úszómedencéjét. És a haver, aki lebuktatja végül, már erősen kopaszodik, pedig milyen sármos haja volt valamikor. Jó kis film volt.